Pünkösd ünnepén jutottam csak tűhöz-cérnához, s mivel restanciáim voltak virágokat öltögettem.
Lidérckének azt ígértem, hogy a kitűzője nem lesz Motyi-rágott... Ha láttátok volna a "csomagolást"... a malacunk, ha akart volna se tudott volna így elbánni vele. Írtam is figyelmeztetést, hogy ne féljen felbontani a szörnyszülött levelet, mert a tákolmányból a végén mégiscsak egy kitűző kerül majd elő. Boldog vagyok, hogy Dorka őszintén örült a virágnak. Ezt választotta:
Arra pedig (ó én szerénytelen!) kiváltképp büszke vagyok, hogy megdicsérte a kis kártyát amit kísérőként, köszönetként szoktam ráaggatni a kreálmányaimra.
Ha már itt tartunk bemutatom azt a címkét is, amivel "megjelölöm" a varrományaimat.
Természetesen zöld :)
(értsd: erzsó saját keze által)
Ez jutott eszembe amikor késztetést éreztem arra, hogy jelöljem az általam készített tárgyakat.
Vitaestet indíthatnánk arról, hogy ez nagyképűség-e, vagy puszta emberi ösztön.
Mármint a jelölés.
A két dolog születése között majd két év telt el, így igen eltérő dizájnnal bírnak, s ez okoz bennem némi diszharmóniát. Ám mindkettőt szeretem.
Úgyhogy azt gondoltam, az "eská"-n varrok egy kis ráncot: átteszem szépiába és betűtípusa is hasonul a kártyához. Hátha úgy összeillőbb párt alkotnak...
Másik nyertesem a barátném volt, Akinek határozott elképzelései voltak arról, hogy mit szeretne.
Konkrétan túrt egy színében jól harmonizáló szoknyát a kék-fehér csíkos pólójához, én pedig egy antikolt fém gombot gondoltam hozzá, hogy kicsit "tengerészesebb" legyen.
Itt viselet közben, igaz épp nem tengerpartiasan:
Hosszú ünnep a Pünkösd, úgyhogy végül pirosak:
és a maradék:
