2011. április 29., péntek

divat a magyar

Ma reggel Ejjkukk Dettinél futottam bele egy bejegyzésbe a

DIVAT A MAGYAR
pályázattal kapcsolatban.

Amikor először találkoztam a felhívással a szellemessége engem azonnal levett a lábamról.
Nem titok, hogy nagy becsben tartom díszítőművészetünket és hagyományinkat.
A "régi és ócska" dolgokhoz való vonzódásomról regényt lehetne írni, ám racionális nő lévén a környezetemet nem borítja el/be népművészetünk maradéka, csak néhány autentikus tágyunk van és néhány "újra gombolt".

Ha van időtök, szánjatok belőle a honlap meglátogatására, megéri!
Több mint 400 fiatal(!) pályázó közül 35-en mutathatják be elkészült gombolmányaikat.
Közülük a személyes kedvenceim:







Ilyen pályázattal meg se mernék próbálkozni, azért azt megmutatom, hogy  mit jelent az én megfogalmazásomban az, hogy "bejegyzések a zöld sifonból":



2011. április 27., szerda

Mindig több a kevesebb?


Magyaros rátétben gondolkodom.
Régi hímzések mutívumaiként használt formákból ollóztam össze a középső sokdarabos "mai magyart".
Először nagyon tetszett ez a kis burjánzó darab.
 Aztán egy kósza megjegyzés után variálni kezdtem, s lettek az oldalsók.
Nekem ezek is tetszenek.
Szóval akkor kevesebb vagy több?

2011. április 18., hétfő

a Zöld Sifon News jelenti

Egyetlen mondattal, vagy rövid beszámolóval nem tudom elintézni a  vásározásomat, úgyhogy azoknak akik nem akarják végigolvasni a teljes verziót, kezdem a konklúzióval:
Mindent összevetve jó érzéssel zárom ezt a történetet, de az anyagi vetületéről jobb nem is beszélni.
5 bakónak lett új gazdája, és számomra teljesen meglepő módon nem azoknak a daraboknak amelyek itt a legnagyobb elismerést zsebelték be.

Azzal kezdtem, hogy valami elkezdődött...
Úgy alakult, hogy március végén kaptam egy nagyon kedves telefonhívást a waldorfosoktól, miszerint barátnőm lányának látták a bakóját... stb., s arra gondoltak, hogy ha lenne kedvem, meghívnának kézművesként engem is a vásárba. Úgy megörültem, hogy Valakik "látatlanban" bizalmat szavaznak nekem, és "komoly" kézművesekkel, népművészekkel kerítenik egy kalap alá, hogy gondolkodás nélkül igent mondtam. Egyébként is boldogságban úsztam varrásügyileg: az épphogy elinditott blogom a saját elvárásaimat messze felülmúlva sikeresen indult!
Aztán nekikezdve az előkészületeknek rögtön kétségbe is estem: van kb. 3 hetem, rengeteg anyagom - semmi "késztermékem", van családom, munkám is - sajnos csak éppen hogy, tehát idő van varrni... de mit készítsek?! Egy egész napot ültem a rongyok között, és úgy álltak össze, hogy azokból csak bakót lehetett varrni ...
Az okos barátném erre azt mondaná, hogy természetesen (tudatalatti tudjátok), hiszen ezt látva kerestek!
Varrni kezdtem, élveztem is ahogy szaporodnak napról-napra. Arra is csak vagy két hét után jöttem rá, hogy nem készítek két egyformát, ami azért nem kimondottan okos dolog üzleti szempontból... de üsse kavics, ha az anyagok már így adták magukat :-)
Nem tudom Ti hogyan és milyen ügyesen varrtok, nekem nem megy gyorsan, és nagyon sokat vasalok, igazgatok, szöszmötölök, hogy minden a helyén legyen, szép legyen és passzoljon.
Szóval lettek tarisznyák, meg porcicák és egyéb háztartási szörnyűségek szép számmal, de én füdötem az általatok küldött megjegyzésekben, családom férfijai is nagyon kitettek magukért. Ez idő alatt nem lehett rendeltetésszerűen használni sem az értkezőasztalt, sem a konyhabútort, sem a nappali közepét, nem készítettük a lakást Húsvétra; s míg az előzőekre rövid iőszakokra már volt, az utolsó dologra még nem esett példa minálunk. 
Kétségbeesésem akkor teljesedett be, amikor Mici (a Szarvas) blogjában olvastam, hogy Ő is először vásározott,  és mennyire félt előtte. Nekem addig meg sem fordult a fejemben, hogy mi van akkor pédául, ha Valakinek nem tetszenek a varrományaim és ennek hangot is ad? Szimplán bamba, vagy önelégült hólyag vagyok, hogy EZ nekem addig nem jutott eszembe? Mindegy is, a kérdés bekúszott a bőröm alá...
Ha ez nem elég, mondok jobbat!
A rohadt varrógépem megint produkálta magát: a világítása úgy meghülyült, hogy bármelyik szórakozóhelyi stroboszkópot (így írják?) lepipátlta volna! Külön bejegyzést fogok szentelni a "drágámnak"...
Az én ügyes uram, azonban csinált megfelelő világítást, még előtte a tűzéshez asztalt, utána a bakókhoz állvány, hogy szépen mutassanak :-)
Szóval így jutottam el a vásár napjáig, jóféle kis hullámvasút volt.
Aki ismeri a waldorf iskolák szellemiségét az tudhatja, hogy egy nagyon közvetlen, vidám hangulatú vásárban vehettem részt, tehetségesnél-tehetségesebb alkotók között.
Azok az emberek, akiknek tetszett amit vittem, hangot is adtak tetszésüknek, olyan hál'Istennek nem volt aki leszólta volna a bakóimat :-)
Érdekes, hogy ahány ember, annyiféle szempont... , annyiféle jó szó...
És rendkívűl szomorú, hogy az anyagi nehézségekkel mindenhol szembesülük...
(Ugye ami még nagyon kényes, de cseppet sem lényegtelen kérdés, az az ár dilemmája.
A maradék bakókat felteszem a MESKÁ-ra, láthatjátok mennyiért.
Osztottam, szoroztam, ez az az ár amiért nekem még megéri elkészíteni, bár jó néhányszor éreztem azt, hogy oda kellene adni sokkal olcsóbban... ez nagyon nehéz volt...)
Tehát életem első vásározásának története nagyjából ez.
Ahogy az elején is irtam, anyagiakban nem, de lelkiekben, élményekben gazdagodva zárom az elmúlt heteket.

u.i.:
a 16-ost kisajátítottam, akkor már hatnak van gazdája :-)

a bakót pedig kapja:



Aranyalama!
(Írj egy mélt, hogy melyiket és hová?)

Köszönöm Mindannyiótoknak!
Nem tudom elég szép szavakkal ecsetelni az érzést, ezért azt kérem, hogy emlékezzetek arra, amikor kezdő blogológként az első komoly sikereteket értétek el... na ezzel ajándékoztatok meg  most engem!

Mindenkinek hálás vagyok a biztatásért, a dicséretért, jó szavakért :-)

2011. április 14., csütörtök

Ez talán

még mindig nem a vége:




TádádádáM!
A személyes kedvenceim következnek, leginkább "ez vagyok":




Ahogy ígértem, itt a hétvégi vásár plakátja:

Ha a környéken éltek, van kedvetek, időtök, gyereketek (főleg), és eláll a havas eső gyertek szórakozni :-))

2011. április 11., hétfő

"pályázati felhívás"

Köszönet-féle képpen és "hátsó szándéktól" sem mentesen kreáltam ezt a lehetőséget:


Igaz, hogy ez csak egy kép, de lényeget ráírtam...

Megtalált egy lehetőség, aminek annyira megörültem, hogy ész nélkül mondtam igent.
Kézművesként (engem ?) hívtak meg egy vásárba...
Ekkor kezdődött valami. Ez a valami azóta rendesen megutaztat az érzelmek hullámvasútján.
De ugye csak nyugtával a napot, ha túl leszek rajt' megírom a memoárokat.

Szóval a bakóért pályázhat (vagy játszhat) Bárki aki erre jár és ír egy kommentet valamelyik bejegyzéshez ahol számozott tatyót lát.
Ennyi a feltétel.
A kérésem meg az, hogy Aki méltónak gondolja, vigye híremet a blogjába.
(Tudjátok. jó bornak is kell a, hát meg egy kezdő varrós-blogolós-szájalós nőnek...)
A "pályázati határidő": április 18.
Utána eredményhirdetés.

Azt gondoltam, hogy a nyertes választhat majd, milyet szeretne.
(Azért, mert ha mondjuk mindet eladom :-)  nem tudom bármelyiket másolni, van amihez az utolsó anyagdarabkákat, szalagokat használtam fel. Bár lehet, hogy egy fabatkát sem adnak a varrományaimért, s akkor itt ülök majd egy valag táska között, :-( s reménykedem, hogy legalább közületek szeretné Valaki valamelyiket.)

A következő adag:







még nincs vége...

Már egy hete csak...

életem első blogdíjára gondolok...

Kankalin az adományozóm.
Sokat agyaltam (majd egy hetet), hogyan tudjam jól megköszönni...
Tehát:

Kedves Kankalin, kedves Valaki, aki kitaláltad ezt a díjat!
Ezúton szeretném megköszönnni, hogy eddigi rövid blog-életpályámat ilyen rangos díjjal jutalmaztátok!
Virtuális élet-beli alakításom nem jöhetett volna lérte
a rendezőm: Mr. Jóisten,
producerem: azuramTibi,
kollégáim (nem is vagyok nagyképű): a tehetségesnél tehetségesebb bloggerinák
hathatós segítsége nélkül.
Azonban mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire passzol hozzám ez a díj az maga logó:
a fantasztikus séf által felmutatott csokornyakkendős vagy méginkább bajszos büszke halacska.
Köszönöm mégegyszer, harcsa erzsó voltam :-)

(Itt már próbálnának leterelgetni a vörös szőnyeggel borított pulpitusról, de egy díjazott nem hagyja magát...)

És köszönöm Huba, köszönöm Anya, köszönöm Apa, köszönöm kedves...

(És kitépték a kezemből a cetlit!)

És a következő 10-es díjazott:
10 x is szeretném megköszönni Julcsinak a kezdetek során nyújtott rendszeres támogatást!

(Ekkor húznának ki a bal fenéken, itt a vége, fuss el véle...)


2011. április 5., kedd

Mai varrományaimmal

még mindig rózsaszínben utazom:





Eddig "ő" okozta a legnagyobb fejtörést:




Jönnek a sárgák, kékek, pirosak...

2011. április 3., vasárnap

Apa (Anya, Bárki aki látja) kezdődik!

A szó szoros értelménben.
Magam sem tudom még pontosan mi, és hogyan, de ma elkezdődik.

Az 1. számú versenyző:



 

A ketteske:

folyt.köv.