Itt még foltosan, s csak 95%-ban készen, de tegnap kisütött a nap és azt reméltem, hogy színhelyes fotót készíthetek... Az igazság azonban valahol másutt mutatja a tutit.
Próbáljátok a 3 fotó színeit vegyíteni lelki szemeitek előtt...
na,
azok a finom rózsaszínek-pasztellek az igaziak.
A "rizsa":
Múlt héten már olyan "kétkezi-dolog" hiányom volt, hogy komoly kísértést éreztem megstoppolni a fiam dzsekijén esett kis szakadást, vagy megvarrni végre a székpárna elszakadt rögzítőszalagját.
S ez mindenképpen intő jel.
Szerintem (vagyis inkább remélem) nem vagyok egyedül azzal a személyiségvonással, hogy kreatív dolgot varrni nagyon szeretek, de egy nadrágfelaljazást, ne adj' Isten egy leszakadt akasztó visszavarrását, horribile dictu egy asztalterítő körbeszegését úgy tudom kerülni, hogy csuda!
S mindezen dolgok elnemkövetése miatt még csak komoly lelkiismeretfurdalásom sincs.
Így esett, hogy a varrógép dobozában és anyagok tetején jobb sorsukra várakozó ruha- és textilneműket finoman félretéve, nekikezdem Panna takaróját elkészíteni.
Azért ezt, mert azt reméltem, ha a hétvége egyik napját rászánom, készen is leszek vele...
Szombati és vasárnapi egész napos ténykedést követően tartok itt. Nem tudom eldönteni, hogy ez menyire lassú (mert biztos nem gyors) folyamat, de a két nap alatt gyakorlatilag a mosogatáson, a maradék étel felmelegítésén, egy bundáskenyér- és krumplisütésen kívűl semmi "háztartásit" nem csináltam (azt is csak két személyre). Mondjuk nem éppen bébi méret, 90x120 cm.
A lényeg, hogy készíthettem valamit végre, és ezt csak az értheti, aki járt már hasonló cipőben.
Meg tán az a fiúgyermek is sejt valamit az anyja vágyaiból, aki hagyja, hogy egész hétvégén el legyen hanyagolva néhány rózsaszín rongydarab miatt...
Nagyon szeretem a színeit, és sikerült a négyzeteket úgy elhelyezni, hogy nincs két egyforma egymás mellett, a szecesszióra hajazó betűi pedig a szivem csücske :)