ez kérem nem játék

hanem

báránybőrbe bújtatott farkas

vagyis

kőkemény piackutatás és marketingstratégia a "portfólióm" hasznosíthatóságának feltérképezése céljából

De tényleg.

Az általam birtokolt befektetési eszközök - kétkeziül: textilek - összessége túlhaladta a fenntarthatósági görbe maximumát.

Ha magamra mint befektetőre gondolok, akkor eltekinthetek az olyan prózai következtetések levonásástól melyek kétségbe vonhatnák épelméljűségemet.

Szóval úgy döntöttem, hogy kilépek a közgazdaság szabadpiaci mezejére, belevetvén magam a kereslet-kínálat furcsa harcába, s megpróbálom megtalálni a magam kínálta "javak" keresletét olyan áron, hogy a keresőkkel piaci egyensúlyba kerülhessünk.

Nehezített pálya, hogy ez az egyensúly csak egy hangyasz.rnyi pont a végtelenül hosszú keresleti és kínálati görbe találkozásakor.

Na, ezért célozlak meg most Titeket!

Mondjuk hagyatkozhatnék még a "láthatatlan kézre" ha már a közgazdaságtannál tartunk, de szerintem szegény A. Smith ezt csak kínjában találta ki, hogy ne keverje bele a Jóistent még ebbe is.

Tehát adott vagyok én, aki az elmúlt években jócskán "túlgyűjtötte" magát.

Talán akkor dobtam át magam a ló túlsó oldalára amikor belefogtam a nagyanyai lilába.

Volt otthon jónéhány lila színű anyagom, de azokból csak pár darab passzolt bele abba színskálába ami motoszkált bennem.

Én lettem a "tudatos túrizós".

Elég jól boldogulok a színekkel, így biztosan tudtam, hogy a kiszemelt lila gyerekruha, szoknya, párnahuzat, bébibugyi, férfiing etc. passzolni fog az elkészült hatszögekhez.

Aztán egy idő után hazavittem bármilyen színű anyagot, amiről tudtam, hogy az otthoni készletből pont illik valamihez.

Meg hazavittem olyat is ami csak spontán "utánamszólt".

Ott tartok, hogy ha semmi mást nem csinálnék, csak varrnék - nem kézzel -, akkor is évekbe kerülne mindent felhasználni.

Ráadásul én egy rendszeresen "selejtező" ember vagyok.

Nincsenek felesleges ruháink, papírjaink, nem vagyunk tele csecsebecsékkel, még a gyerek holmijait is mószeresen szelektáljuk.

Csak a rongyokhoz nem nyúltam még soha.

Eddig.

Nem látom értelmét a felesleges udvariaskodós körök megfutásának:

én bizony pénzért szeretnék megválni a textilektől.

Félre ne értsétek, nem akarok én ebből meggazdagodni, de olyan helyzetben sem vagyunk, hogy szimplán odaajándékozzam egy foltvarró körnek.

Pontosítok: jómóduvá válni jó lenne, de azt nem erre a bizniszre alapoznám :))

Ezért elhúzom Előttetek a virtuális mézesmadzagnak szánt játéklehetőséget:

Válaszaitokért cserébe ajánlanék sorsolás útján

-ahogy kell-

egy anyagcsomagot,

még mindig a lilákból, ha már ők indítottak el a lejtőn :)

Van benne:

50 db 15x15 cm-es négyzet - a lenti darabokból 2-2

1 db 75x75 cm-es bogyós anyag

meg némi apróság.

Ez így elég motiváció?

Amit kérek:

válasz, vélemény az ilyen típusú anyagvásárlással kapcsolatban.

Vennétek-e egyáltalán ilyesmit? - ezt temészetesen nem veszem ígéretnek a részetekről :)

Inkább nagyobb vagy kisebb (mekkora) darabok a megfelelők?

Cm-ben vagy inch-ben vágva?

Darabonként vagy csomagban?

Ha csomagban, inkább csak néhány, vagy sokféle?

Bármi amit őszintén emondanál ezzel kapcsolatban nagy segítség lehet:

az is akár, hogy azt mondd: hagyd  a fenébe. Ez is fontos.

Fontos és nem megkerülhető az ár kérdése. Úgy sejtem, hogy hogy a m2 árak nem lehetnek klasszisokkal alacsonyabbak mint az üzletben kapható textilek ára.

Szép anyagot így is megvennétek?

Nem bonyolódtam még komolyan bele (mert komoly agyi-munkát igényelne) kiszámolni, hogy egy változó áron beszerzett (értsd: 700 Ft-os kilós ártól, az 1000 Ft-os bébiruháig) anyagmennyiségnek mekkora az átlagára, mekkora a súly- vagy területvesztesége a feldarabolás után, mennyi idő-energia ment el mosásra, vasalásra.

És a feldarabolásról ne is beszéljünk: igen meglepődtem, hogy hány órán keresztül vagdostam ezt a két csomagot?!

Annyit még,

ha kiteszed a felhívást a blogodban, vagy fb-on akkor kétszer kerülsz a kalapba.

Természetesen ez nem feltétel, ez már piramisjáték :))

el/be-végeztem

Tegnap véget ért  majd másfél éves kapcsolatom nagyanyám virágoskertjével.

Szép és számomra sok örömet nyújtó terápia volt.

A befejezés kicsit komplikáltabb lett, mint vártam,

(lásd két héttel előbb)

de biztosan ennek is megvan az oka.

S nem elsősorban arra gondolok hogy tapasztalatlan voltam/vagyok kézzel varrós témában.

Bár

varrós butaságaim történeteivel egy külön fejezetet is meg lehetne tölteni :-)

Csak hogy elhiggyétek nem álszerénységből írok ilyeneket:

pl.: a kis hexagonokat először egy erősebb műanyag genotermből vagdostam ki.

Aki tudja, hogy papírra varrósnak nevezik(?) ezt a technikát, vagy méginkább azok, Akik varrtak is már ilyet, most valószínűleg hangosan kacagnak.

Aki nem ismeri annak mondom:

úgy a legegyszerűbb a sablonokat elkészíteni, hogy szgépen megszerkeszti az ember lánya a kívánt méretet egy teljes A/4-es lapot kitöltve, aztán kinyomtatja rajzlapra, majd simán szétvágja.

Ezzel szemben én egy rajzlapra szögmérővel és vonalzóval kiszerkesztettem a hatszögek hálóját.

Aztán a lapot beletettem a genotermbe és alkoholos filccel, vonalzóval átrajozltam az ábrákat.

Minden oldalt külön!

Felvágtam őket.

(Ezt a "hivatalos" módozatban is kell. Bár láttam ámerikai oldalon készen vásárolható sabloncsomagot is, de az már számomra afféle utópisztikus úri huncutság.)

A java csak eztán következett.

Az anyagdarabkákat fel kellett varázsolni az egyszerre csúszós és nagyon merev és túl vastag műanyagra.

Falusi gyerek lévén, nem (mindig) adom fel a tervemet egykönnyen... hát felvarrtam.

Aztán a hexie-kből összeállítva néhány virágot, gondoltam itt az ideje vasalni.

Mondanom sem kell ugye?

Abban a pillanatban egyenesen arányosnak tekinthető volt az olvadás mértéke az egóm töppedésével :-)

És nem ez volt az egyetlen "merényletem" nagyanyám virágoskertje ellen...

Arról nem is beszélve, hogy egy idő után félő volt:

az Emberem tényleg megmerényeli a rongyot.

Sok volt Neki ez a másfél év, na.

Kezetben azon poénkodott, hogy miért is kezdtem én focit varrni, mikor se a Gyerek, se Ő nem űzi ezt a sportot?

Eleinte szórakoztatta, hogy mindenhová hurcolok magammal egy zacskót (később táskát), s boldog-boldogtalannak mesélte, hogy nyugdíjas korunkra lesz nekünk egy ilyen jó kis takarónk...

Aztán egy idő után már nem szórakoztatta, hogy kevéske közös szabadidőnkben is varrok olykor, vagy hogy napokig kell kerülgetni a nappali közepén az addig összerakott darabokat.

Ki érti ezt?! :))

Mindenesetre nem vagyok annyira kitartó, hogy takaró lett volna belőle, megelégedtem egy faliképpel.

Olyan 120x110 centi körül lehet a mérete, meg se mértem.

De azt biztosan tudom, hogy ideális helye lesz/lenne a Balaton-felvidéki parasztházunk előszobájában egy komód felett.

A komód megvan.

Szóval tegnap elkészült, s akkor még hétágra sütött a nap.

Feltétlenül és azonnaldemáris le akartam fotózni...

az üres karnis adta magát, hát beakasztottam az ablakba, s ez lett:

Nem túl jó minőségű a fotó mert telefonnal készült, mégis roppant elégedett vagyok:

a "belbecs" is szép.

Az kézimunka esetében ha nem is olyan fontos mint a kűlcsín, azért nekem ez mos mégis nagyon jó.

S végre látszik a tűzés.

Mondjuk csak 1,5-2,5 méteres a "hatótávolsága" fényviszonyoktól függően, de nekem mostmár tetszik.

Köszönöm az előző hetekben küldött tanácsokat és jó szavakat!

Ahogy ígértem is, összevagdostam a felhasznált anyagokból egy kis csomagot és a segíteni próbálók közül kihúztam egy nevet.

Kankalin!

Írj egy mélt, hogy hova küldhetem a pakkot.



rendrakósdi újratöltve

Vége a nyári láblógázásank, a Pulya elkezte a felsőt...

(már felsős?!)

nekem is folytatnom kell a nyáron elkezdett rendrakást.

Egyébként is motoszkált a fejemben, de ma "intést" kaptam.

Honnan máshonnan mint egy blogból ?

Mondjuk fohászkodtam a fentieknek, hogy küldenének már egy jelet...

Azt mondanom sem kell,

hogy nem a Rend kérdéskörével kapcsolatban kezdeményeztem interurbán párbeszédet a racionalitáson túlra...

Ám az ember lánya örüljön, hogy szóra, akarom mondani képes üzenetre méltatják,

dolgozzunk abból amit kaptunk :))

Az alábbiakra következtettem:

1. Ne hordj össze hetet-havat a blogban,

mert még  egy telepatikus képességgel megáldott kínai sem ért meg:

2. Mondjuk, ha rendbe-szedem a gondolataimat, s úgy próbálkozom akkor, akkor pláne nem:
:-))

3./ Dettó a magyarokkal kapcsolatban is:

4./ A textiljeimet muszáj legalább színre szétválogatni:

5./ Selejtezni kell !!!

megint egy táska

Ajándéknak készült.

A színeit nagyon szeretem.

  

Most varrtam először műbőrt.

Valószínűleg nem utoljára, de utána kell járni a módszernek,

stratégiát kell alkalmazni,

fölé kell kerekedni :))

itt a lufi...

hol a lufi?

Évek óta hőlégballon versenyt rendeznek ilyentájt itt mifelénk.

Mindig vidámmá teszi a napom, amikor látom őket a házaink felett lebegni.

Ilyet mint ma, még nem láttunk... bámulta is az egész környék :)

Mindenesetre ismeretlenül is emelem kalapom a vezető(?) előtt, Aki több mint egy órán át nem adta fel...

remélem célbaért végül!

Friss képem nincs más, de mutatotk egy tavalyit:

Élőben ennél sokkal szebb...

Hubám még egész kicsi volt az első verseny idején, s amikor észrevette őket boldog kiáltozással adta tudtunkra, hogy az égen sok-sok színes lufi száll!

Azóta lufi... :))



nagyanyám terápiás rózsakertje a lilához

avagy

hogyan dől dugába a hangzatosság?

még pontosabban

egy szép történet helyett a címétől megfosztott alkotásról készült képek következnek:

A hátsó oldalon felfedezhető, hogy mi hibádzik elől:

Na?

Valami ilyesmi:

Ami ott van ugyan, mégsincs ott, pedig a vasalásig megvolt!

A kék jelölőfilc mentén-felett oly szépen látszottak a kacskaringók, hogy csuda...

Mindenki, aki járt már így, vagy hasonló módon, vagy látott Olyan embert Aki látott már ilyet:

SEGÍTSÉG!

Bármi jöhet ami felhasználható,

értsd:

tapasztalat

jó szó

kiokosítás

ötlet

kiröhögés.

Igen, talán leginkább az kellene, hogy röhögni tudjak rajta...

Még azt is megígérem, hogy cserébe a hozzászólásokért összeállítok egy anyagcsomagot ezekből  a textilekből és sorsolás folytán tevőleg is megköszönöm Valakinek.

U.i.:

Igazatok van, csak vekengek, de a problémát nem nevesítem...

Szóval a baj az, hogy szép középlilával körbetűztem az egész munkát, ami addig látszott csak, amíg a jelölőfilcet ki nem mostam alóla. Nem engedte ki a cérna a színét, nem foszlott ki, ott van.

Csak a munka színén semmi nem látszik belőle :(

Így a keret és a mami-virágok közötti sáv üresen "kong", majd kiveri a szemem!

Pedig olyan sokáig "dédelgettem", mindent(!) kézzel varrtam, és azt gondoltam, hogy ez lesz az

Első Igazi Autentikus Patchwork munkám...

Hát ez a baj.

Csalódott vagyok.

Zöld Sifon News - az álmodozásról, a díjakról és a zenéről, mely lángra lobbantja a kedélyt

Elméláztam az elmúlt napokban olykor arról, hogy ezt vagy azt milyen szivesen megosztanám itt is...
Tűnődtem, hogy verőfényes szép napokon nyaralni mily jó volna...

Sokat agyaltam azon is, hogyan hozakodjak elő a blogdíj témával...
Szóval Micimackó módjára viselkedtem, törtem a fejem rendesen :)
Pedig már V.Mihály is tudta, s meg is írta:
az álmodozás bizony kancsalul s festett egekbe bámul.
Az Emberem -aki igen praktikus gondolkodással bír- sokkal egyszerűbben és lényegretörőbben fogalmaz:
a "kéne" meg a "vóna" rosszabb mint a "nincs".
És ezért most tánc
helyett
pótolok amit tudok:

A helyszín Túristvándi, az időpont múlt hét, az időjárás olyan amilyenre Ti is emlékeztek...
konkrétan kora őszi.
Ám minden csak viszonyítás kérdése: Erdélyhez képest ez maga csoda.
Igaz, ha arról beszélek majd hogyan telt az idei nyár, a nyaralni igét következetesen kerülni fogom.
A kirándulás, pihenés, utazás amik szóba jöhetnek :)

Ha ilyen szürke az idő:

marad a halászat: 

 és a kenyérsütés:

 Ha épp nem esik feltétlenül kenuzni kell!
Évek óta csodálom a Túron a különleges szitakötőket.
Ha leszállnak és összezárják a szárnyaikat, akkor olyan kis "semmi extrák", de ha felröppennek az maga a csoda: szíjátszó pávakék kis foltokká aklakulnak!
Messze nem tökéletes a kép, de képtelen vagyok jobbat készíteni... villámgyorsak a kis nyavalyásak:

S mielőtt teljesen "utazós" bloggá avanzsálnék, előhozakodom a varrás témakörével.
Mutatni nem tudok mit, de ígérem nemsokára "villantok"...
Kézzel varrtam a múlt héten, a befejezés azonban várat magára.
Pontosabban a varrógépre vár.
Megint.
De erről máskor...

Györgyitől még június elején kaptam ezt a díjat.

Ádámnál és Évánál kell kezdenem, bocs.
Amikor a bejegyzésében arról írt, hogy kiknek továbbítja ezt az elismerést, azt is olvastam:
"Erzsónak aki mindig felvidítja a napomat az írásaival és a különleges alkotásaival".
Nagyon szépen írt arról a 10 dologról amit Ő szeret, mély gondolatok voltak, ott le is ragadtam.
Néhány nap múlva derült ki számomra, hogy én volnék Erzsó. Nagybetűvel.
Annyira kisbetűs vagyok évek óta, hogy meg sem fordult a fejemben, én is lehetek Erzsó :)
Így kezdődött.

Ez a második díj amivel Valaki megtisztel.
A legjobbnak a megtiszteltetés jelzőt találtam, ebben benne van az öröm a hála és -ne vessetek meg- a büszkeség is amit érzek.
A köszönet kifejezése és a díjjal való sáfárkodás már első alkalommal is komoly feladatot jelentett.
Most is elő-előtolakodott a tudatalattimból, hogy megoldást kell találnom ennek a kedves elismerésnek a méltó megemlítésére és megköszönésére.
Nem csak azért teltek el hetek azóta mert utaztunk és a fennmaradó időben próbáltam behozni a lemaradásaimat, hanem azért is, mert nem találtam a megoldást.
Most sincs.
Úgyhogy írom amit most gondolok:
Györgyi, MEGTISZTELTÉL, köszönöm.

A díjjal jár a feladat, hogy 10 dolgot írjunk amit szeretünk.
Múlt héten támadt az a "remek" ötletem, hogy zenéket hozok.
Amiket szeretek.
A dologból mit látható nem lett semmi, pontosabban feldobtam egy zeneszámot azt is csak azért, hogy Aki telepatikus képességekkel van megáldva megérthesse: élek és álmodozom időnként :))
Ami elsőre jó ötletnek tűnt, kis idő elteltével mázsás teherré vált:
szembesülnöm kellett megint magammal.
Pedig biz'Isten kerülöm az lássuk-őszintén-magunkat pillanatokat...
Szóval, gondoltam összeválogatok 10 számot amiket ezért, vagy azért nagyon szeretek.
Nemhogy 10-re nem tudtam szükíteni a listát, szerintem 100-ra se sikerült volna.
Ekkor villant be:
az, hogy annyiféle dolgot be tudok fogadni (és már nem csak a zenéről beszélek) nem is biztos, hogy jó dolog.
Ha hízelegni akarok magamnak akkor azt mondom:
milyen jó hogy, sok dolog érdekel, milyen sokszínű, érdekes nő vagyok.
Ha sanyargatni akarom a lelkemet, akkor:
annyira sokfelé darabolom magam, hogy attól már "semmilyen" nem vagyok.
Érezhető, hogy milyen ez a dilemma?
És igen, ikrek vagyunk :)
Úgyhogy a 10-es zenei listáról letettem, itt volt helyette ez a kis önvallomás, plusz egy dal a titkos kertemből:

A továbbadás még nehezebb dió.

Tudom, hogy sokan nem szeretik; ha szeretik nincs rá idejük, vagy a sokadik díj után nincs is mit írni.

Ezért érezze magáénak Mindenki akikhez rendszeresen járok nézelődni, olvasni, "beirogatni"

A(ltair)-tól Z(azalea)-ig.

U.i. vagy kis rövid színes a híradás végére:

múlt hét előtt Campus fesztivál volt Debrecenben.

Kedves Barátom jóvoltából egy estére fesztiválozóvá váltam és

csúnyán eláztam :))