2012. szeptember 2., vasárnap

Csókolom, blogos játék van?

Igen, az kell mondjam:
Cukormázas, sajtkrémes csoda iránt érdeklődők igényét nem tudom teljesíteni,
ezért a játék nem répatortára megy!
Konkrét oka sincs.
Vagyis egy sor dolog miatt fordult már meg a fejemben az ajándékozás gondolata.
Sorolom ami most eszembe jut, válasszon ki-ki kedvére:
Sose üdvözöltem még azokat, Akik métónak tartanak arra, hogy állandó olvasóként kövessék a blogot. Pedig amikor belevágtam csak remélni mertem, hogy lesz néhány ember aki rendszeresen kiváncsi rám. Sokkal többen vagytok mint hittem volna. Köszönöm a bizalmat!
És köszönet illeti azokat is, Akik nem "hivatalos" követők! A gugli KSH-ja szerint egy-egy bejegyzésre átlagosan 163 megnyitás jut. Ha a 95 rendszeres olvasón kívűl idetévedők minden másodika véletlenül néz is be, akkor is azt feltételezem, hogy vagytok néhányak akik csak időnkét, egy-egy varromány, vagy fotó miatt kattintotok ide, de érdeklődéssel jöttök.
Legfőképpen jó, hogy hagytok itt megjegyzéseket! Szinte nem is volt olyan poszt ahová 1-2 kedves jelzés ne érkezett volna. Ezekért vagyok a leghálásabb.
Akkor itt most egy szolgálati jellegű:
Az elmúlt két hónapban kicsit kimaradtam a virtuális világból. Ha blogoltam is, az annyiból állt, hogy kutyafuttában végiggörgettem az olvasót, rácsodálkoztam egy-egy képre... A héten nézegetek vissza ide-oda, de megjegyzésekre még most se fussa. Hiányzik is, és kicsit furdal a lelkiismeret, hogy azokhoz se jelenkeztem be, akiknél egyébként szokásos "beszólós" vagyok. Mondjuk, ez már nem is szolgálati, ez is inkább az egyik oka ennek az írásnak. A bánkódós oka.
Eszembe jutott a játékos ajándékozás akkor is amikor betöltötte a blog az első születésnapját, amikor én a 39-et, amikor a számláló átlépte az első kerek számot, etc. etc...
Szóval játék van.
Feltételek nélkül.
Több ok, több ajándék.
Csak tessék, csak tessék:

A virág kitűzők közül egy lila:
 és egy piros:

Tavalyi bakók közül az egyik kedvencet máig őrizgettem, de nem tovább, a zöld tulipános:



Mondjuk, ha nyerni szeretnél
hagyj itt egy megjegyzést,
mert telepatikus képességek híjján születtem:)
A határidő legyen Móric napja. 

24 megjegyzés:

krealady írta...

Naná, hogy! Örülök a játéknak! És az ajándéknak is örülnék! :)

á írta...

:)

nagyon örülök a játéknak.
olvaslak rendszeresen régóta, de nem vagyok az a hozzászólogatós fajta, inkább a rácsodálkozás megmarad nekem itthonra a gép előttre.

akkor most, ha már írok elmondom: nagyon-nagyon tetszenek a munkáid, ízlésesek, letisztultak.
köszönöm, hogy megleshetlek.

ZsuzS írta...

Én is jövök, mint mindig! :))
Sajnos nekem sincs sokszor időm írogatni másoknak, de majd most, hogy elkezdődnek a verklis napok.

Julcsi írta...

S te jelentkeztél-e már nálam, te drága, ritkán, de akkor ékesszólóan kommentelő, napjaimat, borongásaimat, bölcsen felvidító? Mert ma még lehet egy picit jelentkezni:)
S magam, mint az első követőid egyike, naná, hogy jelentkezem, bármelyik ajándékról legyen is szó:)

Andrea írta...

Nagyon szívesen játszanék én is, hiszen az ajándékok -mint a munkáid mindig- szépek, igényesek. És bár nem vagyok rendszeres olvasód, és kommentelőd sem, azért jövök sokszor gyönyörködni.

cucka írta...

én is be szoktam pillantani, némán gyönyörködöm egy sort, aztán megállapítom, belém nem szorult ekkora tehetség, nekem még a lukas nadrág megfoltozása is gondot okoz. (ezért is csinálja azt a szomszéd katinéni). :)

szóval, gratulálok a szépségeidhez és a tehetségedhez, és én is szeretnék játszani! :)

Jutka írta...

Félénken megkérdezem játszhatok?

Krizantám írta...

Naná, hogy jövök!
"Naná, hogy juharszirup...!"
Naná, hogy itt vagyok!
És naná, hogy akkor is benézek időnként Hozzád, amikor Te éppen nem is írtál...
Csak úgy, mert "jó itt, mondta a riportban..."
Drága hasonszőrű Erzsókám...
Tőled bármelyik ajándéknak örülnék...úgy ám! :-)))

Erzsébet írta...

Játszanék én is veled, eddig zug-olvasód voltam, de most bejelentkeztem :-) Nemsokára 100-an leszünk. Gyönyörű ajándékokat kínálsz, de ha lehetne választani, én azt a szépséges táskát kérném :-)

Ágota-Lencsi Művek írta...

Csókolom, jelentkeznék!:)

Edit írta...

Én most találtam a blogodra. :)
Rögtön jelentkeznék is, ha szabad :)
Edit

Dominika írta...

Én is szeretnék játszani, mert csodaszép dolgokat készítesz, öröm nézni őket. (És a humorod is tetszik)

mágika írta...

Kicsit csalódtam, hogy tényleg nem érzed, hogy nyerni szeretnék :) Pedig de! :)

Böbe Morzsák írta...

Tetszenek a munkáid, a blogos stílusod. Azonkívül nagyon szeretek nyerni. Jelentkezek én is a játékra...

Kisnyul / Andi írta...

Szeretnék játszani! :) Köszönöm!

ursa minor írta...

Jövök én is! Szuper holmik, remélem, hogy valamelyik engem választ ;)
És köszönöm a lehetőséget!

gyuro írta...

énisénisénis!! több okból is nekem kellene most nyernem mindegyik nyereményt.

pl.:

-megkérdeztem a táncot Hubának, írtam is mailt, meg hívlak is :)
-adtam neki egy kerós újságot (kölcsönbe!!)
-itt van előttem egy meglepetésed :)

szóval ez kapásból 3 ok, járna tehát mindhárom ajándék, de nem leszek telhetetlen, nem kérem mindegyik magamnak, megelégszem, ha visszakapom a bicajos katalógust :)

Betti írta...

Most rontsam a többiek esélyeit? De hát olyan szépek a nyeremények!

csaknoris írta...

Az egy híján huszadik szeretnék lenni.

inga írta...

Szuper ajándékok, szeretnék én is játszani :)

lapappilon írta...

húha..
jövök én is...
mesésé dolgokat alkotsz....gratulálok!

minden jót

Éva

gyuro írta...

ööö..melyik Móric?
Névnapok:

január 15
március 20
szeptember 4
szeptember 13
szeptember 22
október 25
december 4
:)

Bernadett írta...

Nagyon jo.:)
Szeretek jatszani.:)
Minden jot.:)
Bernadett

Rozi írta...

Kb ebben a pillanatban leltem rá a blogodra egy 2011 május 31.i bejegyzésed kapcsán és nagyon megtetszettek a kitűzőid. Aztán olvastam a legfrissebbet, hogy JÁTSZOL!!!
Hát akkor szeretnék jelentkezni én is.
Évi (ezután rendszeres olvasó)