2012. május 21., hétfő

a tiszteletrűl és az őt megérdemlő tulajdonságokrúl

úgymint
böcsületrűl, emberségrűl meg tehetségrűl


Gizi.
Csak így hívtuk háta mögött rettegett vénlány magyartanárnőnket, aki ha úgy érezte terméketlen talajra hullatja gondolatait, magából kikelve tépte szét a mércét meg nem ütő füzeteket, miközben tápos csirkének és más efféle, életre nem való lényeknek titulált minket.
Mégis Ő volt aki most eszembe jutott a tisztelet szó hallatán. Duplán, sőt triplán.
Ennyi év távlatából már könnyű biztosan állítani, hogy olyan nagy műveltségű Tanár és Nő volt, aki még ma is hat... de az az igazság, hogy már tizenévesen is tiszteltük: féltük ugyan, mégis csüngtünk a szavain.

Tőle tanultuk meg, hogy a becsület mindennél többet ér és embernek kell maradni minden körülmények között. Vagy legalább próbálkozni kell vele... Mert - szinte bizonyosan - lesz olyan, amikor majd legszivesebben szembeköpnénk magunkat. Ilyenkor is tudjuk azonban, hogy vannak előttünk példák, utak és nyomok, amikbe vissza lehet találni. Tiszteljük magunkat annyira, hogy kövessük őket.

Tőle tudom, hogy az élet hosszú távon igazságos, és hogy nincsen bűn bűnhődés nélkül. Hogy nincs élet érzelmek és szerelem nélkül. Hogy mindegy mit tanítanak történelem órán, csak azt higgyem el, amit a nagyszüleimtől hallok. Hogy olvassak Orwellt, Shakespearet, Örkényt, Merlét, Dosztojevszkijt is. Főként Adyt, és ne érdekeljen hogy vérbajos volt vagy táltos-e, s mások hogyan elemzik... arra figyeljek ahogy a lelkem mozdul.

Tiszteljük, mindig tiszteljük a tehetséget lett légyen az művészi, tudományos vagy bárminemű emberi kiválóság... és közben fogadjuk el, hogy mindannyian emberből vannak: gyarlóak és esendőek, olykor kicsinyesek, máskor kisstílüek...
Egyedüli példány.
Ilyen az ember.

Volt már hogy elveszett a nyom...
de olvasok és mozdul a lelkem;
kiválóbbnál kiválóbb alakokat látok magam körül
akik tiszteletre méltóak, és (vagy de) hál'Istennek emberből vannak.

6 megjegyzés:

Krizantám írta...

Igen-igen...
És milyen jó, hogy vannak ilyen Sorvezetők, ilyen Emberek, akik irányt mutatnak...

Jól esett olvasni a gondolataidat, Erzsókám... :-)

És az elfogadást örökké tanulja az ember, mert mindig jön újabb és újabb kihívás...
Ölellek!

Betti írta...

De jó, hogy ezt olvastam!
Jó érzés emlékezni azokra az emberekre, akik az életemben ilyen meghatározó jelentőséggel bírtak/bírnak.
Nekem is volt ilyen tanárom, ilyen mérföldkövem. Varázslatos és ijesztő is egyben, hogy egy pedagógus mennyire rá tudja nyomni bélyegét egy gyermek életére. Bízom benne, hogy a gyermekeimnek sok jó mérföldköve lesz!
A tisztelet témakörén pedig még tovább gondolkodom.
Köszi!

mágika írta...

Nagyon tetszett amit írtál. Puszi :)

Névtelen írta...

Köszönöm. Szép volt.

Kankalin írta...

Csak tudd, hogy én is itt voltam. Az előttem szólók elmondták már a lényeget....és (de) legfőképp Te!

Névtelen írta...

❤️❤️ Pontosan igy. Hogy a No mitol No, es magaban hordozza az anyasagot, a varazslatot es csodat, a gondoskodas fontossagat es egesz eleten ativelo varazslatos erejet, es a verssorok csodajat… A tragedia teljessege hogy O aki ennyire tudta, erezte es ertette az Anyasag fontossagat, nem elhette meg sohasem… Tele tarisznyat kaptunk Tole ❤️