2020. október 8., csütörtök

Mádról jelentjük

avagy

bébi, nem vagy elveszve


úgy és akkor történnek dolgok nálunk otthon, hogy mindig csak itthon jut eszembe: már megint nem "dokumentáltam"... ezért csak összevissza fotóim vannak, azokból mutatok néhányat, hogy nagy vonalakban képben legyetek. 

szerződéskötés után így festett a ház:


(higgyétek el, a kert jelenlegi állapotát nem akarjátok látni... egy szeméttelepre hajaz leginkább. csodálom is, hogy senki nem tette még szóvá a faluban.)

a marketplace lett a fő lakberendezési forrásom és függőségem tárgya... csuda dolgok estek meg, erről majd máskor:


a konyha egy részlete kulcsátadás után:

és amikor már javában dolgoztunk rajta:

azt nem merném állítani, hogy profi meszelőmunkássá nőttük ki magunkat, de a falak nagy része fehérben pompázik azóta. 
hogy is mondjam... rusztikus maradt a végeredmény, de a mész elfedi az előző rétegeket, fenn is maradt, nekem ráadásul tetszik is ez autentikusság, szóval a festés a legnagyobb rendben halad.

és egyébként is halad a maga ütemében minden, a múlt héten mégis eljutottam az első magamba roskadásig. 
legyen elég annyi, hogy már hideg volt, és még nem volt fűtésem, nem működött a konyha, elfogyott a lóvém. épp vizem se volt, mert eltört a vízcső a földben... valamint szintén vizes problémánk adódott egy kivitelezésen. 
meg esett is.
na ekkor éreztem először, hogy sok lesz nekem ez a meló.
bár estére a dolgok nagy része megoldódott, a csüggedés velem maradt.

tapasztalataim problémamegoldás és/vagy léleksimítás témában
 1. szint:
barátném távsegítséggel elirányított a hűtőben lévő pálinkáig.
jól esett a panyolai. tuti módszer. de nem ebben az esetben.
2. és 3. szint:
képtelen voltam elaludni, így éjjel tízkor nekiálltam megtakarítani a régi karosládámat. 
nem, végül nem a fizikai munka világbékét hozó hatása miatt oldódott ki a feszkó.
még 20 sem voltam, amikor apámmal felújítottuk azokat a bútordarabokat, amik most 3 év szuterénben való várakozás után velem jöttek Mádra. 
én már akkor is parasztházra vágytam, és bár nem értette miért, apa teljes szívvel újította a bútorokat amiket anya szerzett nekem a faluban. a láda épp egy tyúkólban szolgált előtte.
az életünkön, a folytonosságon, az ide vezető úton gondolkodtam épp, amikor Mr. Bublé beleénekelte az éjszakába a helyzetem summázását:
"I said baby you're not lost."
és tényleg!



(erről van itt szó kérem szépen 😊 )

Nincsenek megjegyzések: