2012. december 22., szombat

adventi igazmondós

Holnapután Szenteste.
Akárhogy is tolom el magamtól hetek óta a gondolatot, be kell lássam, nincs hova hazamennem. Eddig itthonról én hazajártam Karácsonykor.
Karácsonykor is.
Most, ha minden jól megy nővéreméknél jövünk össze.
 
Eddig falusi lányból városivá avanzsált nőként határoztam meg magam, ha származásomat firtatta valaki. Olyan emberként gondoltam magamra, aki szereti és tiszteli szülőföldjét. Azt a földet, ahol májusban akácvirágzáskor mézédes a napnyugta utáni levegő. Ahol mindenszentekkor gyönyörű a domboldalra felkúszó, gyertyafényben imbolygó temető látványa. Ahol nyári estéken mindenki a kispadon ül, és ahol majdnem büntetlenül lehetett focipályává tarolni a tsz búzatábláját.
 
Eddig.
 
Mert a fellengzős gondolatok sz..t se érnénekek, mindezek semmit nem jelentenének, ha nem abba a családba érkezem amelyikbe. Ha nem az az otthonom amelyik. Ha a kalandos módon kialakított, mindent látott lányszobámat idővel nem örökli meg a fiam nyaranta.
Úgyhogy be kell lássam, a szülőföldem fogalmának, a gondolatimnak, az élményeimnek egy  nagyon szűk terület a bázisa: egy ház és néhány száz öl. Innen indul és ered minden.
Szerencsés esetben ide is térhet vissza.
 
Készülhettem persze, tudtuk, hogy el kell adni a házat, volt rá néhány hét. Felszedtük a krumplit, letörtük a tengerit, kitettük az eladó táblát. S két hét múlva már nem volt meg a szülői porta.
Mindent gyorsan, pontosan, és úgy tűnt zökkenőmentesen intéztünk.
 
Akkor hogy lehet, hogy  hetek óta nem találom a helyem, mindig indulnék valahová?!
Hogy azt hinném, az Apaért való aggódás és tehetetlen szenvedés mellett ez az érzés eltörpül?
Rettegek attól, hogy elveszítem a nyomokat... a gyerekkorét, az apámét.
 
Ha minden jól megy, Apát kiengedi a kórházból Szentestére.
Ez most elég.
 
 
 

5 megjegyzés:

Betti írta...

Teljesen megértelek!
Én is hasonló úton indultam el. Nekem is mindig hiányzik a városi kőrengetegből a zöld, a csönd, a nyugalom, az "ismerem" érzés.
Pedig nekem még van hová hazamennem. El sem tudom gondolni, milyen lesz, ha nem lesz...
Kívánok neked békét a lelkedbe, hogy minél zökkenőmentesebben tud átvenni a stafétát: bár eddig is otthont teremtettél, de most még inkább azt kell. Sok erőt, hitet, Isten áldását kérem rád!
Szép karácsonyt!

Julcsi írta...

Ezt szomorúan olvastam, Erzsó! Bár tudnék valami vigasztalót írni!
Talán annyit, hogy nekem nem volt ilyen szobám, ami annak tűnt, az sincs meg már rég és nincsenek hasonló, szoros családi kötelékeim sem, az otthontalanság érzését mégis gyakran érzem.
Kívánom, hogy tudd élvezni az ünnepet és ne árnyékolja be semmi!
Kegyelemteljes karácsonyt

Lidércke írta...

Annyi mindent vesztetem el egy év alatt... nagyon megértelek. Sokszor gondolom, hogy a tárgyakról simán le lehet mondani, a házról is, most mégis azt érzem egy ideje én is, hogy iszonyú fontosak tudnak lenni... Talán a karácsony teszi, hogy változnak az érzések, felerősödnek.
Édesapád remélem, jól van, és hazamehet. Szép Ünnepet nektek!

gyuro írta...

azt hiszem, hármótok közül Te vagy a legérzékenyebb a lelki rezdülésekre,s legkisebbként talán Te viseled leginkább szíveden a történéseket. tényleg el kellene már menni egy este.

Ágota-Lencsi Művek írta...

Elsősorban Jobbulást Apukádnak, remélem együtt lesztek Szenteste!
Úgy néz ki, hogy mi is költözünk az álom parasztházamból 2 hét leforgása alatt. De én is azt próbálom nézni, hogy a lényeg úgyis a család, hogy mi hárman együtt legyünk...bárhol.
Azért az érdekes kanyar, mikor a szülői házba nincs visszaút...de lényeg a család! Békés, Boldog Karácsonyt Nektek!