Zöld Sifon News

 Az elmúlt hetek zanzásított összefoglalója következik csak úgy összevissza, különös tekintettel azokra az eseményekre amelyek fennakadtak memóriamátrixom hálóján... alig-gondolataim... Azoknak akiket érdekel.

Haladjunk talán az örömteli dolgok szépen kikövezett sugárútjától a csúfságok setét labirintusa felé.

Így Mindenki eldöntheti, meddig akar vélem bóklászni emberéletem jelenlegi erdejében...

Ímhol ni, a lakásunkat ékítő csokor

felülnézetből a padlón :-)

Tudom én, hogy nem ott a helye, ám az asztalon fotózva ez lett a legvállalhatóbb kép:

És itt most tessék gondolni a színekre, az élességre, s legfőképpen a fotókon mindenhol febukkanó lakásrészletekre. Azokra, amelyek a tegnapi(!) vendégséges ebéd le nem tagadható nyomait mutatják.

Az akkor már nyilvánvaló, hogy vendégeink voltak, ám ahogy Ők kitették a lábukat az otthonunkból Mi bodzavirág szedésre indultunk ahelyett, hogy rendes háziasszonyhoz illően elkezdtem volna a sültes tepsit kivakarni. Valószínűleg a bodzaszörp-kérdés Sokatoknak már a könyökén jön ki, de juszt is elmondom a magamét. Számomra ilyenkor jönnek elő először a nyárral, utazással kapcsolatos gondolatok, így aztán különös kapcsolatot ápolunk mi ketten: a Bodza és én.

 Autóval utaztunk Debrecen határának erdeibe, mert ugye aszfaltozott út mellől nem szedünk virágot! Meg egyébként is, az Emberem feltétlenül meg akart mutatni a Paripa Csárda mögötti területen ezt-azt, mondván, hogy Neki volt már ott dolga. (Azt jó, ha tudjátok, hogy a fentebb említett Férfi és a Tájékozódási Képesség közel sem ápol olyan bensőséges kapcsolatot, mint a Bodza meg én.) Aki gyűjtött már erdőben bodzát, az tudja, hogy jócskán meg kell harcolni a virágokért, ugyanis az aljnövényzet részét képező bokron fejlődő virágok magasra nyújtóznak a fény felé :-) Nem baj, legalább megmozgattuk az izmainkat, ha már nem kerékpárral jöttünk, és biztosan nem szennyezi szmog a virágfejeket! Feladatunkat teljesítve autókáztunk még egy kicsit, csak úgy férfi-módra: majd kilyukadunk valahol... Ez a valahol a kiindulási pontunktól elég messze esett:... Úgy tudom érzékeltetni, hogy azt mondom: elindultunk a város legdélebbi ponjától, s ahol újra aszfaltra léptünk, bocsánat, ahol újra aszfaltra hajtottunk az a város keleti szélétől is kicsit távolabb esett. El kell, hogy mondjam, most még a gyerek sem esett pánikba :-)

A tank majdnem tele volt, itt-ott láttunk tanyákat, az út csak egyszer "fogyott el" alólunk, s találkoztunk egy magányos lovassal is, aki erős akcentussal, de pontosan visszairányított minket a civilizációba.

Kicsit elkanyarodok a jelentől és körvonalazok egy "van másik" történetet.

Talán 3 éve történt, pontosan abban az évben amikor a fiam elkezdte Beer Grylls túlélős műsorait nézni.

Bükkszéken voltunk, s Sirokra akartunk "áttúrázni" a hegyeken túristajelzések mentén... kerékpárral!

A falu utolsó háza után gyakorlatilag nemhogy jelzés nem volt, út sem igazán. Így "túráztunk" kerékpárt vonszolva, térerő nélkül, kevés folyadékkal, hirtelen "elfogyó" ösvényeken, vaddisznócsapásokon keresztül. Az én drága gyerekem meg azon aggódott, hogy ha legalább tűzgyújtó eszközünk lenne...

Ennek így sose lesz vége, vissza a debreceni aszfaltra!

Ahogy visszatértünk az útjelző táblás jelenbe, egy gabonatábla mellett ezek a virágok vártak!

Remélem látszik a fotón is: búzavirágot is szedtünk... nem is emlékszem mikor láttam ilyet utoljára.

A mezei pipacs meg egyébként is az egyik legkedvencebb növényem :-))

Az elmúlt időszak "sugárútjához" tartozik még, hogy voltunk egy jót kerékpározni is, voltak vendégeink, voltunk vendégek, megvolt az idei év első szalonnasütése, megnéztük Soma könyvnépszerüsítő előadásást.

A munka kérdése elválaszthatatlan az ország gazdasági helyzetétől, ezért ez már a "setét labirintus" kategóriába sorolandó hír. Nehéz dolog a betegség is, amig nem környékez meg egy családot nem is foglalkozunk vele...

Remélem az iskolaváltás kérdésével nem jutunk "labirintusba", de  most nálunk ez is nagyon fontos, központi kérdés. Mindhármunknak feladja a leckét...

Mivel ez egy "kétkezi" blog -mégha alig is-, el kell hogy mondjam, varrásal kapcsolatban újfent csak tanultam valamit.

Egyetlen táskát varrtam, a piros pöttyös-t (15. sorszámmal futott) kérték másoltatni.

Nem is gondoltam, hogy "megakaszt"  majd egy ilyen feladat.

Volt még anyagom hozzá, mégis olyan nyögve-nyelve kezdtem neki. Igaz, hogy pont a "hullámvölgybeli" dolgokat éltük éppen, de akkor is csak motoszkált bennem a kérdés, hogy miért pont olyat? A hangsúly az egyformaságon volt... megvilágosodott: hát ezért nem készítettem egyforma bakókat! Félre ne értsétek, hogy ennek a kérésnek a teljesítése komoly problémát jelentett volna, de az egóm nagysága engem is meglepett.

Amikorra elkészült, el is csitult ez a kérdés, s tán még büszke is voltam, hogy tudtam "ikertestvért" készíteni :))

Magamban aztán arra jutottam, hogy én így is csak "terápiás varró" vagyok.

Akkor varrok, ha sok időm van, vagy még inkább akkor, ha összecsapnak a fejem felett a hullámok.

S mint afféle művészet-terápia, új dolgokat létrehozni ad lehetőséget foltvarrás.

Mutatok valamit, ami számomra  A TERÁPIA maga: