Egyetlen mondattal, vagy rövid beszámolóval nem tudom elintézni a vásározásomat, úgyhogy azoknak akik nem akarják végigolvasni a teljes verziót, kezdem a konklúzióval:
Mindent összevetve jó érzéssel zárom ezt a történetet, de az anyagi vetületéről jobb nem is beszélni.
5 bakónak lett új gazdája, és számomra teljesen meglepő módon nem azoknak a daraboknak amelyek itt a legnagyobb elismerést zsebelték be.
Azzal kezdtem, hogy valami elkezdődött...
Úgy alakult, hogy március végén kaptam egy nagyon kedves telefonhívást a waldorfosoktól, miszerint barátnőm lányának látták a bakóját... stb., s arra gondoltak, hogy ha lenne kedvem, meghívnának kézművesként engem is a vásárba. Úgy megörültem, hogy Valakik "látatlanban" bizalmat szavaznak nekem, és "komoly" kézművesekkel, népművészekkel kerítenik egy kalap alá, hogy gondolkodás nélkül igent mondtam. Egyébként is boldogságban úsztam varrásügyileg: az épphogy elinditott blogom a saját elvárásaimat messze felülmúlva sikeresen indult!
Aztán nekikezdve az előkészületeknek rögtön kétségbe is estem: van kb. 3 hetem, rengeteg anyagom - semmi "késztermékem", van családom, munkám is - sajnos csak éppen hogy, tehát idő van varrni... de mit készítsek?! Egy egész napot ültem a rongyok között, és úgy álltak össze, hogy azokból csak bakót lehetett varrni ...
Az okos barátném erre azt mondaná, hogy természetesen (tudatalatti tudjátok), hiszen ezt látva kerestek!
Varrni kezdtem, élveztem is ahogy szaporodnak napról-napra. Arra is csak vagy két hét után jöttem rá, hogy nem készítek két egyformát, ami azért nem kimondottan okos dolog üzleti szempontból... de üsse kavics, ha az anyagok már így adták magukat :-)
Nem tudom Ti hogyan és milyen ügyesen varrtok, nekem nem megy gyorsan, és nagyon sokat vasalok, igazgatok, szöszmötölök, hogy minden a helyén legyen, szép legyen és passzoljon.
Szóval lettek tarisznyák, meg porcicák és egyéb háztartási szörnyűségek szép számmal, de én füdötem az általatok küldött megjegyzésekben, családom férfijai is nagyon kitettek magukért. Ez idő alatt nem lehett rendeltetésszerűen használni sem az értkezőasztalt, sem a konyhabútort, sem a nappali közepét, nem készítettük a lakást Húsvétra; s míg az előzőekre rövid iőszakokra már volt, az utolsó dologra még nem esett példa minálunk.
Kétségbeesésem akkor teljesedett be, amikor Mici (a Szarvas) blogjában olvastam, hogy Ő is először vásározott, és mennyire félt előtte. Nekem addig meg sem fordult a fejemben, hogy mi van akkor pédául, ha Valakinek nem tetszenek a varrományaim és ennek hangot is ad? Szimplán bamba, vagy önelégült hólyag vagyok, hogy EZ nekem addig nem jutott eszembe? Mindegy is, a kérdés bekúszott a bőröm alá...
Ha ez nem elég, mondok jobbat!
A rohadt varrógépem megint produkálta magát: a világítása úgy meghülyült, hogy bármelyik szórakozóhelyi stroboszkópot (így írják?) lepipátlta volna! Külön bejegyzést fogok szentelni a "drágámnak"...
Az én ügyes uram, azonban csinált megfelelő világítást, még előtte a tűzéshez asztalt, utána a bakókhoz állvány, hogy szépen mutassanak :-)
Szóval így jutottam el a vásár napjáig, jóféle kis hullámvasút volt.
Aki ismeri a waldorf iskolák szellemiségét az tudhatja, hogy egy nagyon közvetlen, vidám hangulatú vásárban vehettem részt, tehetségesnél-tehetségesebb alkotók között.
Azok az emberek, akiknek tetszett amit vittem, hangot is adtak tetszésüknek, olyan hál'Istennek nem volt aki leszólta volna a bakóimat :-)
Érdekes, hogy ahány ember, annyiféle szempont... , annyiféle jó szó...
És rendkívűl szomorú, hogy az anyagi nehézségekkel mindenhol szembesülük...
(Ugye ami még nagyon kényes, de cseppet sem lényegtelen kérdés, az az ár dilemmája.
A maradék bakókat felteszem a MESKÁ-ra, láthatjátok mennyiért.
Osztottam, szoroztam, ez az az ár amiért nekem még megéri elkészíteni, bár jó néhányszor éreztem azt, hogy oda kellene adni sokkal olcsóbban... ez nagyon nehéz volt...)
Tehát életem első vásározásának története nagyjából ez.
Ahogy az elején is irtam, anyagiakban nem, de lelkiekben, élményekben gazdagodva zárom az elmúlt heteket.
u.i.:
a 16-ost kisajátítottam, akkor már hatnak van gazdája :-)
6 megjegyzés:
Gondoltam Rád szombaton, hogy vajon hogy mennek a dolgok, és nagyon örülök, hogy ilyen pozitív volt :) Én sajnos nem tudtam eljutni a vásárba, de remélem nem ez lesz az utolsó alkalom! :)
Gratulálok a vásári sikereidhez! Első vásár kipipálva, most már nyugodtan jöhet a többi...:-)))
A kezdeti indulás bizonytalankodásai, az ezerrel varrás, a táskaontás, a vasalgatás-igazgatás, az ötletelés-szöszölés, a használhatatlan étkezőasztal leírása és az árképzési dilemmák pedig olyan érzést keltettek bennem mintha rólam (is) írnál, Erzsó...
Nálam pont így telt a február-március...
A lényeg, hogy mindegyik alkotásunk előbb vagy utóbb megtalálja a méltó gazdáját, nemdebár?! :-)))
Gratulálok az első vásárodhoz:D Én karácsonykor "vásároztam" először és azóta sem. Jaj, én is nagyon izgultam, mi van ha nem tetszik nekik? Mi van ha túl drága, ha nem lesz elég a szaloncukor és hasonló görcsöléseim voltak mint neked:) Aztán jól zárult végülis, nem panaszkodhatom. Nyárra jó lenne megint elmenni valami, közeli helyre:D
Az én varrógépem is nagy diszkó-lady:D Megbocsátom neki, mert már a 36-ot tölti:) De azért néha tényleg zavaró :P
Gratulálok, sikeresen átestél a tűzkeresztségen! Jöhet a folytatás! :)
Köszönöm, hogy megnyugtattatok!
Ezek szerint nem csak nekem volt nagy próba az első vásár... :-)
Nem gondoltam volna, hogy egyszer gyakorló - és talán gyakorlott (?) - vásározó leszek, van egy pár a hátam mögött, de én a mai napig izgulok. A vásározás minden szempontból hullámvasút, érzelmileg, anyagilag, időjárásilag. :)
Megjegyzés küldése