eszköze lenni valaminek

"...elsújtád villámidat dörgő fellegedben..."

 Íráshoz ülve először ez jutott eszembe, hát leírtam.

(Fiam épp a Himnuszt tanulja.)

Ám nem pontosan találó ez a sor annak az eseménynek a leírására ami megesett.

A következő dolog ami bevillant: "Isten nem ver bottal".

Ez sem pontos, ugyanis nem hiszem, hogy az öreg kaporszakállú megverni szándékozott barátnémat.

Ám, hogy az én jobb kezemet szemelje ki és használja eszközül terve megvalósításához, az jóféle humorérzékre és bölcsességre vall.

Konkrétan a következő történt:

Barátném régebb óta fallabdázik, s néhány hete engem is tanítgat.

Tegnap délelőtt is játszani mentünk.

Előljáróban és mentéségemre azt még elmondanám, hogy a fonák ütéseim egyenlőre abból állnak, hogy örömkiáltásban török ki, ha sikeül elütnöm a labdát.

Az óra első 4,5 perce a szokásos módon telt.

Na, ekkor vágta pofán a labda barátnémat!

Nem kell találgatni, én ütöttem a labdát egy igazán erős fonákkal...

Első pillantban azt hittem, minimum kivertem a fogsorát.

Második pillant, amikor végigszaladt rajtam a zsibbadás, hogy talán az agyát sértettem meg (ami igazán nagy kár lenne, mert okos asszony!), ugyanis hahotázott és közben potyogtak a könnyei.

Hiába szaladtunk jégért, a jobb profilja öt perc múlva überelte maria geronazzo száját!

S hogy miért volt ez közvetve Isten figyelmeztető mutatóújja?

Ma egy nagyon fontos találkozója lesz/lenne, ami mindenképpen befolyásolja élete további folyását.

Odafentről tehát jeleztek, hogy gondolja újra végig.

A Főnök tehát izent, innentől kezdve mossa kezeit!

Ráadásul két legyet ütött egy csapásra:

az is kiderült, hogy a barátságunk egy ekkora "csapást" is túlél...