terápiás.ház

új fejezet kezdődik.

évtizedek tapasztalatával megállapítható, hogy az életemben a dolgok hosszú előjátékot követően huszárvágásos módszerrel változnak... még javában élveztük a mádi ház örömeit 2021 elején, tervezgettem a közös jövőt; így született meg egy piás vendégség után két új facebook oldalam: a terápiás.ház ( https://www.facebook.com/terapias.hazterapias.haz ) és a kisbo't. hiszem, a bolt is életre kel majd valamilyen formában, most azonban a házprojekt indul.

máskor, másképp és máshol, de indul.

eredetileg művészetterápiás, kiadandó házként terveztem hasznosítani az inspiráló hegyaljai otthont. jó-jó, a piás estéket se száműztük volna, erre utalt az első, poénosnak szánt, utólag meg látomásosnak bizonyuló borítófotó.  aztán, ahogy lenni szokott, az univerzum megrázta sorsgömböt, és minden másképp alakult. az elhúzódó covidos zűrzavar arra öszönzött, hogy változtatnom kell, igyekezzek valami módon nagyobb személyes szabadságot megteremteni. ennek eredménye lett, hogy eldöntöttem, kilépek a lakás adta kényelmi hálón való fetrengésből, és visszafelé indulok a gyökereimhez. kertet, közösséget, függetlenebb életet vágytam. egy tolcsvai vargabetűt követően jelenlegi állapotom: három különböző ingatlan, ebből nulla otthon.
egyenlőre.

az új út a martinkai kertben veszi most kezdetét. egy lakókocsiban. igen, ott. néhány, irányomban elfogult emberem támogatása mellett, családom félelmei, ismerőseim döbbenete, barátaim aggodalmai ellenére. a terápiás (mobil)ház és az elvadult kert most lehetőséget ad nekem az alkotásra, a magammal való őszinte találkozásra: mire vagyok képes? valóban erre vágyom? bírni fogom hittel és erővel? otthont teremteni a lomos, retkes, csak félig működő helyből, rendet tenni kint és bent, megtanulni a kert növényeit, gondozni és vigyázni, az érzéseimet ágyásokká, képekké, szavakká, életté formálni.. minden teremtés. ez hát az új a terápiás.ház. 

jellegét kizárólagosan személyemre alkalmazza.

most még.

a belső szépen alakul (körmeim bánják 😀), tiszta a háló, a fürdő, a kisszoba és a konyha fele, de egészben még nem vállalható. 

a kert 1600 m2. aha, elég nagy...
az előző tulajdonosai nagyon szerették és értettek is hozzá, így van rengeteg gyümölcsfám és bokrom. jelenleg minden egy ősvadonhoz hasonlít.
ez egyrészről tudatos döntés eredménye: most látni szeretném, honnan mi bújik elő, hosszú távon pedig a talajforgatás nélküli művelést gondolom utamnak. utóbbi még a jövő homályába vész, itt és most azonban hétről-hétre újabb növények gazdagítják az ősgyepet.
másrészt meg alkalmatlanság: de tudom, hogy kitart a flóra amíg elsajátítom a megfelelő ismereteket és megtalálom a gondozáshoz az erőforrásokat.
és érzem, hogy szeretnek odafent.

állandó madárdalban és virágzásban vagyok mióta kiköltöztem. 

ma reggeli vizes képek a kertből:

tudom-tudom, a pipacs a sovány földek gyomnövénye...
nekem egyik legkedvesebb virágom. 

már jócskán a tavaszban, túl a tulipánokon, alig várom, hogy megtaláljam az első lángoló pipacsmezőt. s most sajátom van. számomra - különösen jelenleg - a világ szépségének, a természet bölcsességének, a jó helyen vagyok érzésének bizonyítékai. 

csak halkan írom, hogy erős lélekvirág: harmonizálja és erősíti a nőiességet, segít, hogy a saját forrásunkhoz találjunk. ahol meglibben veresmák-asszonyság négyágú szoknyája, ott szabadság fakad, ha hajlandóak vagyunk szembenézni önmagunkkal.

Isten hozott hát nálam!

DOBOS HISTÓRIA

sokat morfondíroztam az elmúlt hónapokban: vajon van-e még kép a szívemben, van-e kezem/szemem a varráshoz például, megvan-e még a hangom a történeteim elmeséléséhez? elvesztem útközben, vagy a mag örök bennem és mindig visszatalálhatok magamhoz? lássuk. próbálkozzunk. 

szerencsés az ember, ha olyan kapcsolódásai is vannak, ahol a szellemi szabadság új útjain botladozhat úgy, hogy megkapja ehhez a megtartó támogatást bármi muszájság nélkül. aki közelebbről ismer, tudja, hogy a full kreténben toltam az ésszerűséget évtizedeken keresztül. aztán negyven után valami elkezdett megváltozni... hosszú, ágas-bogas a sztori, itt most a változáson van a lényeg. pár éve olyan barátságok jöttek az életembe, amik megindítottak befelé. magamba. hát, mit mondjak? nem fáklyás menet. de úgy hiszem jó úton vagyok. mindenki a tanítóm és minden a rokonom.

ezen az úton lett egyfajta segítőm és vezetőm a dobom. az ö meséje következik.
sokáig saját dobverőm sem volt, nemhogy hangszerem. nem éreztem hiányát, pedig akkor már jó ideje jártam dobszerdázni. igen, szó szerint 🙂: szerdánként együtt dobol és énekel egy közösség. van egy óriási hangszer, elég volt, hogy azt ütve kapcsolódhatok. 

aztán tavaly év elején néhányan csináltunk egy egy napos vak-süket-néma meditációt, ami számomra rengeteg belső képet hozott. szimbólumokat, érzéseket, de nem azzal nyitottam a szemem, hogy dobot akarok, inkább csak egy sejtéssel, hogy valami megint változik majd... 

februárban Zsolti barátom elvitt túrázni az Óhuta feletti pálos kolostorromhoz. gyönyörű idő volt és rajtunk kívűl senki nem járt arra. a rom feltárása elkezdődött, egy félbehagyott építkezéshez hasonlít a terület leginkább, mégis varázslatos hangulat lengi körbe a mellette lévő tavacskával egyetemben. regényes a neve is: Könnycsepp-tó. elidőztünk ott fenn, mindenki saját gondolatiba és érzéseibe merült. ahogy bóklásztam a kövek között, egyszer csak megakadt a szemem egy furcsa, száraz fadarabon, lehajoltam érte. ha van pillanat ami tiszta az életben, ez az volt. ahogy megfogtam, azonnal tudtam, hogy ez lesz a dobom fogantyúja, a szíve... pont úgy görbült mintha a markomhoz formázták volna, és az ágai közé benőve egy mészkő, a kolostor egy darabkája.

hazavittem, megtisztogattam és a kövem stabilan maradt a helyén. azt nem tudtam még, hogyan is lesz dobom, de bíztam benne, hogy megkapom a lehetőséget és a segítséget, amikor ideje lesz. hetekig nézegettem a nappali asztalán. bárhová mentem fadarabokat vittem haza: mogyorót, bükköt, meg ami megszólított.
Húsvétkor beletúrtam a bőrök közé és dobverőt gyártottam. ezüstöset, mert női minőségre vágytam, és egy szőröset a fotel díszéből, mert az meg tök menő. igen, a nem létező dobhoz.😃

és akkor hirtelen összeállt minden. még áprilisban eljött hozzánk Arikán, hogy segítségével dobot készíthessen magának aki szeretne. nyírfa kávákat hozott és olyan bőrt amilyet kértünk. biztosan tudtam, hogy lovat akarok. igazi népmesei táltos paripára vágytam. fontos momentum, hogy a fiúk segítsége nélkül nem boldogultam volna, a ló nem adta könnyen magát. egész napos kemény fizikai munka is volt életre hívni. a fogantyúból bőrrel életfát formáztam. messze nem tökéletes, de mégis az... hát így esett, hogy egy szép tavaszi nap végére kezemben tarthattam jövőbeli társamat. hangja még nem volt, napok alatt száradt csak ki. gyönyörűre, aranyosra, áttetszőre. és a hangja... mágikus lett.

rendes helye a nappali állandóan látható pontján lett. fikszíroztuk egymást... tudtam, hogy szeretném megfesteni, de sajnáltam volna a gyönyörű bőrt takarni. szép lassan kikristályosodott, a kávát fogom díszíteni, számomra fontos jelentéstartalommal. egyre biztosabb voltam benne, hogy a belső utazásaim jelképeit akarom megjeleníteni. de hogyan? születésnapomon elhagyta egy olyan modat a számat, hogy a hetedik kör végére értem az életemben és újat kezdek. éjszaka pedig megálmodtam egy képet, ahol a Holdat egy a saját farkába harapó kígyó öleli körül. hát így... pikk-pakk meglett minden: a Hold ciklusai és azokhoz társított, számomra fontos jelképek kerüljenek a dobra. pár óra alatt az összes vázlat megvolt. nyolc holdfázis. nyolc kép.

ahogy elkezdem papíron tervezni az ábrákat, először csak azt éreztem, hogy kevés lesz, nem fogja kitölteni a kávát. aztán közben megéreztem... egy folytonosságot, a női minőség körforgását készülök egy kör alakú kávára felfesteni. ekkor hasított belém, hogy népművészetünkben a tulipán a női lét minden pillananát képes megjeleníteni. hát rajzoltam én is nyolc virágot, nyolc nőt, nyolc állomást ha úgy tetszik. születéstől a halálig/újjászületésig. minden motívumot balról jobbra és jobbról balra is felfestettem, közéjük az oda-vissza utat is szimbolikusan. 

sosincs vége, minden örök.

mindennek a kezdete a célja is egyben.

Szeretnék egy csillárt

KICSIT TÖBB LETT... MARADHAT?

Régóta készülök írni varázslatos  kapcsolatunkról, mert azt kell mondjam, csodás dolgokat, motivàló, vicces, és megindító pillanatokat éltünk meg az elmúlt hónapokban mi ketten. A Marketplace meg én. Országos cimbik lettünk, szó  szerint is. Kis hazánk  jó néhány szegletéből érkeztek a tárgyak Mádra, hogy együtt lakjuk otthonná a ház eddig birtokba vett részeit.

Annak apropója pedig, amiért épp ma készül ez az írás, az az, hogy megesett a csúfság, nem fértünk be az autóba, mert épp a hátsó ülések helyét is kitölti egy szúette parasztasztal, amit nemes egyszerűséggel elfelejtettem kirakni az asztalosműhelyben. Hát na... egyébként meg tudom magyarázni. Helyette mégis inkább néhány tárgy meséjét írom le. Mutatom először azt, hogy honnan indultunk, aztán jön duma.

Pár  nap eltéréssel bukkantam a virtuális zsibiben az asztalra és a fotelekre. Mindkét bútor láttán zsigerből jött az érzés, hogy nekem valók. Eredetileg együtt gondoltam használni őket a nappaliban, jól álltak egymásnak, majdani kávézásokhoz, borozós nagybeszélgetésekhez ideális társnak tűntek.

Az asztal a fotók alapján is igen vacak egészségi állapotban volt, helyileg nagyon messze esett tőlem, de legalább nem kínálták horror áron. (Nem írom majd a többi szerzeménynél, de tudjátok, hogy a költségvetésem és a lelkem csak az anyagilag is jó vételeket bírta el.)  Épp gyakorolni készültem a lemondást, amikor egy telefonbeszélgetésből kiderült, hogy egyik barátom épp most, épp az eladó szomszédjába utazik jógatáborba... ohmmm. Így hazafelé az utasa mellé még az asztalkát is bepréselte a kisautójába. Megérkezett, nyeklett-nyaklott, ám hihetetlen módon a nádazása tökéletesen ép volt. Ha menthetetlennek ítélték volna asztalként, akkor ma a lapja képként dekorálná a falat. Erre szerencsére nem került sor, most teljes politúros pompájában csillog a nappaliban. Debrecenben... 😁, de legalább nem választottuk szét őket, ha már Mádon összeismerkedett a fotelekkel. Amik egyébként Sárospatakról kerültek hozzánk, és az egyik kedvenc találkozásomat hozták. A hölgy, akitől megvettük, a legvagányabb ősz hajú  nő, akivel az utóbbi években kapcsolatba kerültem. Az akkori 3-4 centis lenövésemmel roppant inspiráló volt. Két hét múlva már ősz-szőkeként meszeltem a házat.

Ezeket az első oda vásárolt bútorokat szakértőre bíztam. Ősszel kaptam vissza Dénestől a gyönyörűen felújított, politúrozott darabokat. A fiatalembernek arany keze és szíve, technikai tudása, és nem csalás, nem ámítás, mádi lakcíme van. 

Az első fotón szerepel még egy szőnyeg. Mondjuk azzal pont átb...tak -hogy klasszikust idézzek- 😎. Ha tudom, hogy ennyire kopott, nem küldöm érte Egerig Hubáékat, de mostmár így szeressük, a hálószobában lesz a helye. Amikor majd a hálót is kimeszeljük...

Oda is minden a virtuális piacról érkezett, de azt talán egy következő mesében. 

S akkor mi került Mádon a nappaliba?

Két Ektorp kanapé (ezért nem maradt helye a foteleknek), hogy olyan legyen otthon is, mint amit itthon megszoktunk. Egyik kalandos módon Bp-ről, másik csak egyszerűen utánfutózva Debrecenből. A régi komódom még lyánykoromból (most épp a Móniék szuterénjéből), hozzá egy lomizott zöld fém asztalka, ami pont passzol a Nagykállóból vett perzsaszőnyeghez színéhez, és méretben az itthonról vitt kisasztalként használt fonott kaspóhoz. Ott van még a fekete spagetti fotelem és néhány, szívemnek kedves tárgy. A falakon két kis kép, egy üres vászon (fejben már megfesve), és hímzőrámák (marketplace Nyíregyháza), koszorúk, tányéralátétek, kalap, tálca etc. 

Valamint a világítótestek. 

Egy évek óta pakolgatott kézműves asztali lámpa a komódon, amit a régiségpiacon vettem. Egy állólámpa, ami itthon feleslegessé vált egy másik, marketplacen lelt zöld darab miatt.

És hát az üveg/kristálycsillár. Az egyik a négyből. Ami ráadásul fel sincs még szerelve. De rendelkezésre állnak, egyenlőre teljes pompájukat dobozokba rejtve. Nevük is lehetne: Győr, Szigetszentmiklós, Budapest, Debrecen 😂. 

Igen, ennyiszer csábultam el az egy darab ideális világítótestet keresve.

Van valami akadásom, vagy egyik előző életemben szarka lehettem, mert nem tudtam ellenállni ezeknek a csillogó holmiknak. Lehet a fürdőbe is csillárt szereltetek a végén, majd meglátjuk. 

Aki mindezt nem hiszi, járjon utánam, kopogtasson a bejárati ajtón a Zöld Emberrel.

10 nap falun

nagyon készültem és vártam, hogy ott lehessek. 

a közvetlen környezetem hitte is meg nem is, hogy Karácsonykor összepakolom a motyóm és elcuccolok Mádra, a félkész, félkomfortos otthonomba.

semmit nem akartam a véletlenre bízni, főképp nem szerettem volna “pucér” házba érkezni, ezért két héttel Ünnep előtt bepakoltam a kocsiba egy doboz karácsonyi dekort, útba ejtettem utolsó Marketplaces bútorom (at the moment, of course) eladóját, és elszállítottam mindent Hegyaljára. 
lehet valami az ottani levegőben, mert ha mód adódik, rögtön a láblógatást választom munka helyett: hol pincét látogatunk, hol kutyázunk, hol a dombokon kutyagolunk, most meg simán csak eldumáltam a napot jó kávé mellett. pedig a szabály az szabály, este 8 után bünti jár, így félünneplőben hagytam ott a helyszínt.

gyorsan elszaladt a maradék december, megültük tesóméknál a Szentestét ahogy szoktuk: családilag degeszre ettük és hülyére röhögtük magunkat activityzés közben. 

másnap még Debrecenben pihegtünk a kanapén, de 26-án érzékeny búcsút vettem Hubáéktól (értsd: anyai fenyegetőzés arra az esetre, ha egy szétbontott lakásba kellene visszatérnem) és két tonnányi holmival meg egy lehelletnyi szorongással a gyomrom tájékán elindultam választott otthonom felé.

nem azé’ mert különösebben babonás volnék, de meg kell mondjam, megérintett amikor Nyíregyháza előtt felhajtottam az autópályára, kitisztult az ég, és a napokkal korábban hiába lesett "betlehemi" együttállás után, az egymáshoz még mindig elég közel posztoló Jupiter és Szaturnusz fénye kísért végig vezetés közben.

jókedvem megingott egy cseppet amikor beléptem a hideg házba. hiába kapcsolták be egy nappal korábban a fűtést, a régi készülékeken kifogtak a 60 centis kőfalak. így esett, hogy karácsony második napjának estéjén három réteg ruhában aggattam fel az ablakokra a világítást és zokniban, két takaróval fejem búbjáig betekerve aludtam el. mindenesetre megtanultam, hogy legalább kettő nappal érkezésem előtt fel kell kapcsolni az áramot és/vagy fát kell beszerezni, s meg kell tanulni tüzet rakni.

kaptam egy gyönyörű leckét az elfogadásról is. 

egy napra vissza kellett jönnöm, korán indultam. a Tarcal melletti vasúti átjáróban percekig vártam az esőben, dünnyögtem. 

mire a vonat odaért, megérkezett az év legszebb napfelkeltéje is. a Kopasz mögül előbukkanó fény csodás narancsba vonta a tájat, és egy olyan szivárványt húzott mellém, amitől ültem még pár percet az út szélén.

annyiszor megbizonyosodunk róla, én mégis el-elfelejtem, hogy semmi sem véletlen az életünkben...

 ha olyasmivel találjuk magunkat szemben, amin nem áll módunkaban változtatni, csak fogadjuk. biztos, hogy oka van.

az ott töltött idő hozott még sok szép ajándékot:

mély és őszinte beszélgetéseket, 

baráti ebédeket, vacsorákat, reggeliket, 

nevetős szilvesztert, 

hol fázós, hol ázós, mégis szuper sétákat, 

ottalvós estéket, 

finom italokat, 

rezgő fényeket, 

egész napos könyves kuckózást... 

örömöt, 

szuper dolgokat egy furcsa év lezárásához 

és reményt az előttünk állóhoz.

Mádról jelentjük

avagy

bébi, nem vagy elveszve

úgy és akkor történnek dolgok nálunk otthon, hogy mindig csak itthon jut eszembe: már megint nem "dokumentáltam"... ezért csak összevissza fotóim vannak, azokból mutatok néhányat, hogy nagy vonalakban képben legyetek. 

szerződéskötés után így festett a ház:

(higgyétek el, a kert jelenlegi állapotát nem akarjátok látni... egy szeméttelepre hajaz leginkább. csodálom is, hogy senki nem tette még szóvá a faluban.)

a marketplace lett a fő lakberendezési forrásom és függőségem tárgya... csuda dolgok estek meg, erről majd máskor:

a konyha egy részlete kulcsátadás után:

és amikor már javában dolgoztunk rajta:

azt nem merném állítani, hogy profi meszelőmunkássá nőttük ki magunkat, de a falak nagy része fehérben pompázik azóta. 

hogy is mondjam... rusztikus maradt a végeredmény, de a mész elfedi az előző rétegeket, fenn is maradt, nekem ráadásul tetszik is ez autentikusság, szóval a festés a legnagyobb rendben halad.

és egyébként is halad a maga ütemében minden, a múlt héten mégis eljutottam az első magamba roskadásig. 

legyen elég annyi, hogy már hideg volt, és még nem volt fűtésem, nem működött a konyha, elfogyott a lóvém. épp vizem se volt, mert eltört a vízcső a földben... valamint szintén vizes problémánk adódott egy kivitelezésen. 

meg esett is.
na ekkor éreztem először, hogy sok lesz nekem ez a meló.
bár estére a dolgok nagy része megoldódott, a csüggedés velem maradt.

tapasztalataim problémamegoldás és/vagy léleksimítás témában
 1. szint:
barátném távsegítséggel elirányított a hűtőben lévő pálinkáig.
jól esett a panyolai. tuti módszer. de nem ebben az esetben.
2. és 3. szint:
képtelen voltam elaludni, így éjjel tízkor nekiálltam megtakarítani a régi karosládámat. 
nem, végül nem a fizikai munka világbékét hozó hatása miatt oldódott ki a feszkó.
még 20 sem voltam, amikor apámmal felújítottuk azokat a bútordarabokat, amik most 3 év szuterénben való várakozás után velem jöttek Mádra. 

én már akkor is parasztházra vágytam, és bár nem értette miért, apa teljes szívvel újította a bútorokat amiket anya szerzett nekem a faluban. a láda épp egy tyúkólban szolgált előtte.

az életünkön, a folytonosságon, az ide vezető úton gondolkodtam épp, amikor Mr. Bublé beleénekelte az éjszakába a helyzetem summázását:
"I said baby you're not lost."

és tényleg!

(erről van itt szó kérem szépen 😊 )

Mádi News

avagy
semmi se' véletlen a nap alatt

Felemelő érzés leírni: vettem házat Mádon.

Lett egy imádnivaló, leharcolt parasztházunk Tokaj-Hegyalján, az Úrágya, a Kis-hegyek és a Percze ölelésében. 

Mesélem, mutatom majd hogy milyen, hogy mi történik, mikor, honnan, hogyan, hová jutunk, de ez most nem lényeg, mert vettem oda valamit, aminek az üzenete felér egy kinyilatkoztatással.
Vettem egy ajtókopogtatót.

Honnan kezdjem? 

Hónapok óta a Marketplace-szel töltöm a szabadidőmet, de eddig meg se fordult a fejemben ez a tárgy.

Annak ellenére sem, hogy rengeteget fotóztam ilyeneket utazásaimon.

 Tegnap reggel kávézás közben ugrott elém egy régi, oroszlános darab: bár szép, helyben is van, sőt még olcsó is, mégsem a megfelelő - ez kattogott a fejemben. 

Találkoztál az érzéssel, amikor valamiről azon nyomban, teljes bizonyossággal tudtad, hogy dolgod van vele, hogy valami miatt nem tudsz elmenni mellette?

Így voltam; szóval körbenéztem az internetben és találtam is hét, a kritériumoknak megfelelő darabot, de csak visszatértem mindig az egyikhez, pedig zavart amivel felcímkézték. A hirdető faun fejjel díszített kopogtatóként árulta. Ők a görög szatírok latin megfelelői, és a kifejezés a mai szóhasználatban igencsak negatív jelentéstartalommal bír. Művészettörténeti ismereteim jócskán megkoptak, ezért utánanéztem, hogy is van pontosan ezekkel az ember-állat kombójú lényekkel, tudok-e azonosulni azzal amit a mitológiában képviselnek. A fák, hegyek, pásztorok (fél)istenei; az érzékiség, a csúfolódás vidám erdei népeként ábrázolják őket, kecske alsótesttel, szarvakkal, hegyes fülekkel... húdejóóó, az én alakom fején nincs semmi faun-szerű, tehát nem az!

Úgy voltam vele, hogy majd kiderül ki is ő valójában, a lényeg, hogy nem a fent említett nyikhaj, hát gyorsan lecsaptam az online piactéren Emberünket, nehogy elsodródjon a virtuális világ bugyraiban.

Időközben meginterjúvoltam Hubát, hogy vajon mit szól? Pont ezt választotta a felkínált darabokból. :)

Nem hagyott nyugodni, este tovább bújtam a netet, és egyszer csak ott volt, teljes új pompájában egy válogatás oldalon, így:

A mienk azonban egy használatban megidősödött, tisztesen patinás

 Zöld Ember 

lesz, merthogy a kopogtató őt ábrázolja a gyártó szerint.

Utánaolvastam ki is Ő, és hát azt kell mondjam, boldoggá tett amit találtam.

A Green Man a kelta kultúrához kapcsolódik szorosan, de elképesztő sok helyen és formában megtalálható konkrét vagy elvont ábrázolása  a történelem során.

Elsősorban az újjászületés szimbóluma,

egy legendás lény, mely a születés, az élet és a halál körének megjelenítője.

Az  ember lelkének transzcendens mivoltát, a bennünk rejlő istenit is jelképezi.

Kifejezi a természet és az ember közötti függőséget.

Leggyakrabban egy olyan arcként ábrázolják, amely levelekből, ágakból, szőlőből, növényekből épül fel, vagy teljesen körbeveszi azt.

Olyan öreg, mint maga az idő, és olyan fiatal mint a ma született csecsemő. Titokzatos, mégis mindenhol jelen van, összekapcsol a pogány múlttal, a középkor templomépítőivel és a jelen tudományával. 

Szemtanúja múltnak, jelennek, jövőnek.

Mostantól pedig a mi otthonunk felvigyázója és vendégvárója.

cool time és kúl-túra

avagy

Isztambul <- Konstantinápoly <- Bizánc

Az időjárás pont passzol egy rövid tavaszi utazás fázós képeinek megmutatásához.
Csak képek.
Esetleg tőmondatok.
Mert be kell valljam, megcsapott pofán vágott megérintett a Kelet szele.

Fedett Bazár.

Hát.

Kötőszóként.

Miatta jöttem.

Add meg a császárnak ami a császáré.

Használj másik kaput.



Gyertyatartók Budáról.

A közepe.



Csegely. Omphalos.

Persze hogy kívántam.

  

 Keresztény idők magyar királylánya.

Ha ágaskodsz egy kicsit.



Topkapi.

  

Női szakasz.



Szemközt egymással.

 Van ahol élhetőnek tűnik.

Az öböl vizének színei leírhatatlanul gyönyörűek.

 Galata Köprüsü. Szám szerint az ötödik.

Sapka, sál, Boszporusz.

 Hátsó oldal.

 Némi fenntartással.

 Élet. Nagybetűs.

Nevét se tudom új híd.

 Fűszer. Bazár.

 Ilyen házra Európá(bb)ban is rácsodálkoznék.

 Szoba kilátással.

Vissza Ázsiába. Aztán haza.